2017. augusztus 16., szerda

Szórólapozás az amnesztia érdekében!


Aki szeretne, szórólapozással is tud segíteni.

Olvasóink számára köztudott, hogy a jogi út esetlegességét és szubjektivitását látva, a vádlottak érdekében a közkegyelemért is akció indult az immár 8 éve húzódó ügy mielőbbi végleges lezárása érdekében.

Egyrészt a települési önkormányzatok számára Kerepes városa indított el egy kezdeményezést tavaly ősszel, amihez bármelyik önkormányzat csatlakozhat, és hatására az Országgyűlés tárgysorozatba vehetné a 2006 és 2010 közötti politikai meghurcoltak közkegyelemben részesítését (ehhez már számos önkormányzat csatlakozott azóta).

Másrészt ehhez kapcsolódva, a magánemberek számára is aláírásgyűjtés indult, amivel szintén az a cél, hogy társadalmi nyomásgyakorlással végre pont kerüljön a 2006-2010 közt indított politikai ügyek végére. Ebben az aláírásgyűjtésben mindenki tud segíteni, egyrészt azzal, hogy felhívja ismerősei figyelmét az aláírásra (csupán név és e-mailcím kell, egyéb adatokat nem szükséges megadni), másrészt tájékoztatja a környezetét ezekről az ügyekről, valamint a közkegyelmi törekvésről akár szórólapozás formájában.

Szórólapokat két változatban, színes valamint fekete-fehér PDF file-ban lehet letölteni!

Aki tud, nyomtasson a csatolt szórólapokból és osztogassa. Aki Budapesten vagy környékén lakik és nincs lehetősége nyomtatni, a Szkíta Kézműves Boltban (Budapest, V. kerület, Kossuth Lajos 6.) hozzá tud jutni szórólapokhoz.

A segítség bármely formáját a vádlottak és családtagjaik hálásan köszönik!