2017. június 10., szombat

Örüljek, hogy nem vagyok börtönben?

Budaházy György írása a több mint kilenc hónapja tartó újabb szabadságelvonása kapcsán.



2016. augusztus 30. a Hunnia-ügy elsőfokú ítélete óta immár több mint kilenc hónap telt el. Azóta megint nem hagyhattam el az ingatlant, ahol lakom (kivéve, amikor ezen időszakon belül elvittek előzetesbe, majd három és fél hónap múlva visszahoztak). Házi rabságomban időközönként meglátogatnak barátok, bajtársak, ismerősök. Elbeszélgetünk, elpolitizálunk, megveregetik a vállam és általában elmondják, hogy jó, hogy legalább már a családommal lehetek és nem vagyok börtönben. És én ilyenkor azt válaszolom, hogy persze, jobb ez így.

De jobban belegondolva a dologba, tényleg annak kéne örülnöm, hogy nem vagyok börtönben? Miért nekem kéne ennek örülni? Miért nem mondjuk a Gyurcsánynak vagy a Gergényinek? Nekik lenne igazából okuk börtönben ülni, mégsem voltak ott egy percet sem!
Ez az újabb kilenc hónap is, már ez egy komplett büntetéssel felér, és ez csak úgy hozzáadódik lazán a már eddig is letöltött két év négy hónap előzetes, egy év háziőrizet és másfél év lakhelyelhagyási tilalomhoz. És ki tudja, mi jön még? Miközben április 28. óta meggyőződésem, hogy törvénytelen az eljárásnak már a folytatása is, meg kéne azt szüntetni a kényszerintézkedésekkel egyetemben. De az eljárás mégis megy tovább a maga jogrendszerben kódolt tehetetlenségi erejénél fogva. És nekem kell kuncsorogni továbbra is a bíróságoknál, hogy kimozdulhassak a kertünkből.

Most beadtam egy indítványt a Fővárosi Ítélőtáblához, amiben kértem, hogy engedjenek végre szabadon. Leírtam, hogy a különböző szabadságkorlátozó intézkedésekkel töltött hosszú évek alatt teljesen ellehetetlenültem már anyagilag is, szeretnék dolgozni, legalább alkalmi munkákat végezni, amivel hozzájárulhatok a családom megélhetéséhez és a saját eltartásomhoz. Egészségi állapotom is több szempontból megromlott, ezeket is szeretném kivizsgáltatni. Gyermekeimmel kapcsolatos szülői kötelességeimet sem tudom így megfelelően teljesíteni, stb. stb.
Közben megint nyár van. Ha elutasítják a kérésem vagy el se bírálják jogerősen hónapokig, akkor ez lesz a hetedik nyár, amit a politikai üldöztetésem miatt elvesznek tőlem és a gyerekeimtől, amit megint nem fogunk tudni úgy eltölteni, mint más normális emberek. Még egy strandra se mehetünk együtt el!

Őszintén szólva, elegem van már ebből az egészből. Szerintem teljesen jogosan kérdezhetem a magyar bíróságokat és a politikát, hogy: mit akarnak még tőlem? Két ezreléke az össz kárértéke azoknak a rongálási cselekményeknek, amikkel vádolnak (akárkik is követték el azokat), mint csak a sukorói ingatlanpanamának, amit mi tártunk fel. Mégis többet bűnhődtem már eddig, mint amennyit Tátraiék most kaptak jogerősen! Miért minket gyötörnek még mindig? Miért nem hagynak már békén élni 2017-ben sem?
Sajnálom, de nem tudok örülni, mert nincs igazából minek.

Diósd, 2017. június 10.
Budaházy György