2017. március 10., péntek

Postára adták Budaházy ítéletét

- írja március 10-én a Magyar Idők honlapján Szemán László János újságíró, törvényszéki forrásokra hivatkozva.


Befejezte a Budaházy György és társai ellen hozott elsőfokú ítéletének írásba foglalását Kenéz Andrea bírónő, ezzel megszűnt a fél éve tartó törvénysértő állapot, tudta meg a Magyar Idők törvényszéki forrásból. Az írásos ítéletet a Fővárosi Törvényszék már postára adta, várhatóan jövő hét elején kézbesítik a vádlottaknak és védőiknek, valamint a vádhatóságnak.

A Büntetőeljárásról szóló törvény (Be.) 30 napot ad a szóban kihirdetett ítélet írásba foglalására, ezt Kenéz bírónő esetében az ügy bonyolultságára való tekintettel három héttel meghosszabbították, ám további fél évre volt még szüksége munkája elvégzéséhez. Erre a késlekedésre azonban már nem volt mentsége, ezért Kenéz Andrea ellen fegyelmi eljárást indított Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke. Emiatt Kenéz Andrea végül lemondott a bírói megbízatásáról, amit elfogadtak. Az elnök a három hónapos felmondási időtől azonban nem tekintett el, így Kenéz Andrea a hivatali munkarendje szerint köteles volt munkát végezni, így végül e hét elején befejezte az írásba foglalást.

Ismert, Budaházy Györgyöt tavaly augusztusban 13 év fegyházra ítélték elsőfokon egyebek mellett politikusok ellen elkövetett terrorcselekmények miatt, társai összesen több mint 100 év fegyházat kaptak. Az ítélet nem jogerős, Budaházyt nemrégiben helyezték az előzetes letartóztatásból házi őrizetbe.

Budahazy.org szerkesztőinek megjegyzése:
A vádlottak és védőik hónapok óta a sajtóból értesülnek az ügyükkel kapcsolatos történésekről, ugyanakkor mindegyiküknek vannak beadva kérelmeik, amelyek hónapok óta nincsenek elbírálva. Egy házi őrizet megszüntetésére irányuló kérelemmel kapcsolatban az Ítélőtábla vette magának a bátorságot, hogy döntsön, elutasítsa azt, azok után, hogy a Kúria kimondta, hogy az írásbeli ítélet megszületéséig Kenéz Andrea bírónő az illetékes döntéshozó. Azok a kérelmek viszont, amelyek Kenéz Andreához kerülnek vissza, hónapok óta nincsenek elbírálva.
A legsúlyosabb, hogy előzetes letartóztatásban lévő vádlott kérelmével is ugyanígy packázik a bíróság, meghosszabbítva így a kényszerintézkedés idejét, hisz egyértelmű, hogy a Budaházy György és két társa házi őrizetbe helyezését elrendelő Kúria végzés után a még előzetes letartóztatásban lévő négy vádlott esetében is csak ugyanilyen döntés hozható, vagyis az előzetes letartóztatás megszüntetése. Egyetlen módja a legsúlyosabb kényszerintézkedés meghosszabbításának az időhúzás, ami jelen esetben zajlik.
Talán a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályához kéne fordulniuk a vádlottaknak is, ha információt szeretnének kérni a bíróságtól, mert a jelek szerint a Fővárosi Törvényszék sokkal jobban tájékoztatja a sajtót a Budaházy-ügyben mint magukat az érintetteket.

Azért arra is kíváncsiak lennénk, hogy ha jövő héten küldi az ítéletet a (volt) bíró, mikor küldi a még mindig hiányzó (a 8 napos határidő ellenére évek óta meg nem kapott) tárgyalási jegyzőkönyveket? És a meglévők nagy részének sincs végleges oldalszáma, hiányzik a végükről pl., hogy a védőknek mennyi díjakat állapítottak meg stb.
Szóval ítélet lesz ugyan, de az eljárás minden jegyzőkönyve nem?
(magyaridok.hu, budahazy.org)