2017. február 1., szerda

A Jobbik amnesztia-javaslata nem kerülhet a Parlament elé

Az Igazságügyi Bizottság 2017. február 1-i ülésén 2 igen, 8 tartózkodás és az MSZP-s képviselők kivonulása mellett leszavazta a javaslatot.


Budaházy Edda véleménye a bizottsági ülésen történtekről:

Talán csalódást fogok okozni sokaknak, akik szeretik a kormányt mocskolni reggeltől estig: én nem azt éreztem a Budaházy Györgyék és társaik ügyében felmerülő közkegyelmi törvényjavaslat bizottsági vitáján, hogy a fideszes politikusok ellenzik az ügyet és nem akarnak megoldást rá. Inkább azt, hogy bár lelkükben érzik, hogy tenniük kell valamit, még nincs meg a felhatalmazás a vezetéstől, és nem akarnak olyan döntést hozni, amibe bármilyen módon később bele tudna kötni majd az ellenzék, a sajtó és persze a mindenható európai únió. Hiszem, hogy a megfelelő formában végül támogatni fogják az amnesztiát.
Ezért lenne nagyon fontos, hogy a már csatlakozott városok (Kerepes, Kunszentmiklós, Sátoraljaújhely, Sárospatak, Ásotthalom, és legújabban a 80.000-es Újpest, amelynek bátorságát ezúton is köszönjük) mellett újabbak nyilvánítsák ki a szemkilövetők elleni ellenállás résztvevőinek adandó közkegyelmi igényüket. Mindenki, aki tenni szeretne az ügyért próbáljon saját lakóhelyén lobbizni a képviselő testületnél, hogy vegyék ezt napirendre. Ha elég nagy lenne a társadalmi nyomás, a kormány is könnyebben lépne.
Tovább kell mennünk, soha nem adjuk fel!

A Turul Tv felvétele a bizottsági ülésről:



Az Alfahír hírportál helyszíni beszámolója:

Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága 2017. február 1-i ülésén tárgyalta „Az 1956-os forradalom 60. és a 2006-os forradalmi események 10. évfordulója alkalmából történő közkegyelem gyakorlásáról” szóló törvényjavaslatot, amelyet Sneider Tamás nyújtott be.
Az Alfahír helyszíni beszámolója az ülésről:
A Jobbik közkegyelmi kezdeményezését benyújtó Sneider Tamás a törvényjavaslat ismertetésében történeti áttekintést adott, így a bizottság tagjai megismerhették az 1848 és az 1956-ot követő amnesztiák rövid hátterét. A politikus hangsúlyozta: nem kell állást foglalni az esetleges bűnösség tekintetében, pusztán egy politikai döntést kell hozni, amelyet korábban Ferenc József osztrák császár, de még egy Kádár János is meghozott.

Répássy Róbert (Fidesz) kifogásolta az összehasonlítást, szerinte a 2006-os eseményeket nem lehet párhuzamba állítani 1848-cal, különösképpen nem 1956-tal, ahol - mint fogalmazott - "tankokkal szálltak szembe a szabadságharcosok". Ezzel indokolva előzetesen kifejtette, hogy nem fogja támogatni a javaslatot.

Apáti István visszautasította Répássy érvelését. Mint a jobbikos szóvivő fogalmazott, nem tankok, hanem azonosító nélküli, nem rendszeresített eszközöket használó, a Balsai-jelentés szerint is terrorcselekményeket elkövető terroristák mentek szembe az akkor utcára vonulókkal. "Hogy ők miként lettek elszámoltatva? Sehogy kérem, azóta is élvezik az azonosítószám nélküli élet minden örömét!"- fejtette ki szenvedélyes hangú hozzászólásában a képviselő.

Apáti szerint a hazaszeretetért börtön, a nemzeti vagyon elherdálásáért magas pozíció és kiemelt nyugdíj jár. Mint fogalmazott, ez ellen érdemes és kell is küzdeni képviselőként vagy akár civilként is.

Ezt követően a bizottság KDNP-s elnöke, Rubovszky György szavazásra bocsátotta a kérdést, ahol a jelen lévő Fidesz-KDNP-s képviselők tartózkodtak, az egy szem szocialista Bárándy Gergely már előzetesen tüntetőleg elhagyta az üléstermet, míg a Staudt Gábor és Apáti István jobbikos honatyák támogatták a javaslatot, amely így összességében elutasításra került.

Portálunk kérdésére a törvényjavaslat benyújtója, Sneider Tamás elmondta, hogy rendkívül csalódott, hiszen miközben az emberi életeket követelő vörösiszap per minden vádlottját felmentették, ahogy az például a Sukoró-ügyben is történt, addig a Hunnia-ügyben 125 év fegyházbüntetést kaptak többségében büntetlen előéletű, diplomás, példás családi életet élő emberek, a politikai hatalom pedig mindehhez asszisztál. "Sajnos a Fidesz egyelőre csak részben ad amnesztiát. Miközben Gyurcsányék, a politikai és rendőri vezetők a mai napig büntetlenséget élveznek (nem beszélve Biszku Béláról, aki halála végéig élvezhette a gondtalan nyugdíjas életet), addig a hazafiak börtönben sínylődnek. Kádár János is megtette azt, amit egyelőre a jelenlegi kormánypártok nem mernek felvállalni."- mutatott rá a politikus.

A Jobbik képviselője az ülésen elmondta, hogy . A testületnek mindössze arról kellett döntést hoznia, hogy az további vitára az Országgyűlés elé kerülhessen, ahol majd annak részleteiről még számos egyeztetésre lett volna lehetőség.

Az N1TV összefoglalója:



Toroczkai László fb-bejegyzése:

"Nem szavazták meg, így nem kerülhet a parlament elé az amnesztia-javaslatunk. Csak a Jobbik szavazott igennel, a Fidesz tartózkodott, az MSZP pedig elmenekült a szavazás elől." - írja Facebook-oldalán Toroczkai László, a Jobbik alelnöke.

(fotó: Troczkai László fb)

Sneider Tamás a következő bejegyzést tette közzé fb-oldalán az ülés kezdete előtt történtekről:

"ÖNKÉNY - Az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának nyilvános ülésére érkeztek vendégeink, ám az egyiküket az Országgyűlési Őrség munkatársai feltartóztatták. Az ok a "Szabadságot Budaházynak!" feliratú póló. Hiába tisztázta a munkatársam, hogy a kifogásolt viselet nem tartalmaz önkényuralmi szimbólumot, nem sérti a Ház méltóságát, mégis levetették a hölgy vendégemmel a felsőt, aki így a női zakója alatt egy trikóban kénytelen itt lenni. Azt hiszem ez az, ami méltatlan és megalázó."

(fotó: Sneider Tamás fb)

A hölgy, akiről levetették a pólót, a Budaházy-ügy egyik vádlottja.

(kuruc.info, fb nyomán Budahazy.org)