2016. november 12., szombat

Budaházy György Strasbourgban támadja meg újbóli előzetes letartóztatását

Budaházy György és védője, Dr. Szikinger István jogorvoslati kérelmet nyújt be az Emberi Jogok Európai Bíróságához, mivel Budaházy György újbóli előzetes letartóztatásának elrendelésekor a másodfokként eljáró Ítélőtábla nem azt vizsgálta, hogy fennállnak-e az előzetes letartóztatás körülményei, hanem az elsőfokon kiszabott büntetés nagyságával indokolta a kényszerintézkedés szükségességét. Határozatával az Ítélőtábla Alaptörvényt, valamint hazai jogszabályokon kívül nemzetközi szabályokat is sértett.

Cikkünkben a kérelem tömörített vázlatát közöljük. Aki részletesebben szeretné elolvasni, ezen a hivatkozáson megteheti: Dr. Szikinger István - Jogorvoslati kérelem

A kényszerintézkedés foganatosításakor nem mutattak írásos határozatot a hatóságok

Az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék 2016. augusztus 30-án elrendelte Budaházy György házi őrizetét a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb az elsőfokú bíróság által kiszabott – nem jogerős – ítéletben kiszabott szabadságvesztésnek megfelelő időre. A határozat ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, ezért másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla döntött. 2016. október 27-én: a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 327. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján elrendelte az I. r. vádlott előzetes letartóztatását. A határozatot úgy hajtották végre, hogy Budaházy Györgynek semmilyen iratot nem kézbesítettek, őt a szabadságelvonás okáról érdemben nem tájékoztatták, védőjét sem értesítették. Egyszerűen bevitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.

Budaházy György magatartásával eddig is bizonyította, hogy nem áll fenn a szökés vagy elrejtőzés veszélye

Az első- és a másodfokú határozatok között eltelt mintegy két hónap alatt a kérelmező mindenben eleget tett a kötelezettségeinek, semmiféle jel nem utalt bármely, a büntetőeljárás érdekeit érintő veszély keletkezésére, fennállására. Nem szökött meg, nem rejtőzött el, holott erre bőven lehetősége nyílott volna (elektronikus nyomkövető alkalmazására nem került sor). Okkal vonható le az a következtetés – és ezzel az elsőfokú bíróság még értelemszerűen nem is számolhatott -, hogy Budaházy György bizonyította: egyáltalában nem áll szándékában szökni vagy elrejtőzni. Azt is meg kell jegyezni, hogy a kérelmező természetesen tudott az ügyészi fellebbezésről, tehát az eljárás alóli kibúvást – ilyen törekvés feltételezett, de meg nem engedett esetén – nyilvánvalóan addig kellett volna megkísérelnie, amíg a másodfokú döntés megszületik. Nem tette.

A másodfokon eljáró Ítélőtábla indoklása hibás, amikor a bírói gyakorlatra hivatkozik

A másodfokon eljáró bírói tanács azzal indokolta az előzetes letartóztatást, hogy ilyen mértékű büntetés esetén az a bírói gyakorlat, hogy a vádlott ellen a legsúlyosabb kényszerintézkedést rendelik el. Dr. Szikinger István rámutat, hogy ez az indoklás megsérti az Alaptörvény 26. cikkelyének (1) bekezdését, amely kimondja, hogy a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, nem a bírói gyakorlatnak!

Nemzetközi szabályok kimondják, hogy előnyben kell részesíteni a szabadságelvonással nem járó intézkedéseket és a mérlegelésnél figyelembe kell venni a bűncselekmény természetés és súlyát, de a mellett az elkövető személyiségét, hátterét, a büntetéskiszabás célját, valamint a sértetti jogokat is.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága több esetben foglalkozott a nem jogerős ítéletet követő letartóztatás megengedhetőségével. Megállapította, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének 5. cikkében foglaltakat az ilyen szabadságelvonás önmagában nem sérti, de az nem lehet ellentétes a nemzeti joggal, és nem lehet önkényes.

A szükségesség és arányosság elve alapján mindig vizsgálni kell, hogy az adott törvényes cél az alapjogok milyen – legkisebb – korlátozása mellett érhető el. Ha tehát a bíróság úgy látja (és úgy látta), hogy a szökéstől, elrejtőzéstől tartani kell, de az előzetes letartóztatás körében mindig mérlegelendő egyéb, részben már említett körülmények miatt ez a veszély például egy ellenőrzött házi őrizet mellett is elhárítható, akkor a teljes szabadságelvonást mellőzni kell.

A másodfokú ítélet kizárja a fellebbezés lehetőségét

A másodfokú bíróság határozata kizárja a fellebbezés lehetőségét, amivel sérül az előzetes letartóztatásba került vádlottak jogorvoslathoz való alapjoga.
A másodfokon eljáró Ítélőtábla biztosíthatta volna a jogorvoslati lehetőséget azzal, ha az első fokon kiszabott kényszerintézkedést hatályon kívül helyezi, és önálló döntéshozóként rendeli el a súlyosabb kényszerintézkedéseket. Ebben az esetben az Ítélőtábla első fokon eljáró bírói tanácsának határozata ellen a vádlottak élhettek volna a fellebbezés jogával. Mivel azonban az Ítélőtábla másodfokon járt el, a fellebbezéshez való jog nem illeti meg a vádlottakat.

Az előzetes letartóztatás jelen esetben előrehozott ítélet

A jelenlegi előzetes letartóztatás az összes vádlott esetén előrehozott ítéletnek számít, ami ellentmond a kényszerintézkedések jogi szabályozásának. A jelen ügyben az Ítélőtábla által hangsúlyozott büntetés-biztosítási érdek nem áll messze az előrehozott büntetés koncepciójától, hiszen a terhelt azt a büntetését tölti (a beszámítás miatt), amit egyáltalában nem biztos, hogy a másodfokú bíróság helybenhagy.

Összességében kijelenthető, hogy jelen előzetes letartóztatás elrendelésével súlyosan sérült Budaházy György (valamint a többi vádlott) személyi szabadsághoz valamint jogorvoslathoz való joga. A jogkorlátozás nem felel meg az Alaptörvényben, más hazai jogszabályokban rögzített garanciális követelményeknek, beleértve a magyar jogrendszer részévé tett nemzetközi szerződések vonatkozó rendelkezéseit.

(budahazy.org)